SAP és Web alapú fejlesztések – esettanulmány

web-kisebb

Cikkünkben az egyik partnerünknél történt webes fejlesztési igényeket, és a megvalósult webes modulokat szeretnénk bemutatni.
A webes megoldások legnagyobb előnye, hogy a megvalósult modulok egyszerűen, platform függetlenül bármilyen készülékről elérhetőek. Az SAP bizonyos funkciói így könnyedén kiterjeszthetőek, és elérhetőek csupán internet kapcsolat szükségeltetik. Az egyik egyszerűbb és leginkább triviális felhasználási terület a web áruházak, ahol a termékek az SAP Business One adatbázisából származnak, a weben megjelennek és a vásárlók számára elérhetőek, a vevői megrendelések pedig a vállalatirányítási rendszerbe érkeznek. A web előnyeit felhasználva szinte bármilyen funkcióra használhatjuk, bármilyen igényt kiszervezhetünk, így a munkatársaknak vagy a partnereknek csupán internet kapcsolat szükséges a munkavégzéshez.

A partnerünknél több ilyen terület volt, ahol igény jelentkezett a webes felületekre. A cég egyik fő profilja, hogy fénymásolókat ad bérbe, és ezek után havi szinten, a használatuk alapján díjat szed be. Az egyik megvalósult webes modul a szerződéses partnereknek szánt ügyfélkapu, melyen keresztül a következőket tehetik meg a szerződéssel rendelkező partnerek:
– Profil és számlázási adatok módosításának lehetősége, mely adatváltozás esetén lehetővé teszi, hogy bizonyos adatokat a szerződéses fél módosíthasson. Így nincs szükség körülményes kommunikációra, az adatok adminisztrációját az ügyfél végzi el.
– Számláló állás leadása: a partnereknek lehetőségük van az eszközök számlálóállásának rögzítésére, mely szintén adminisztrációs munkától kíméli meg a céget.
– Hibabejelentés: hiba esetén az ügyfél közvetlenül rögzítheti a hibát, ez úton garantált, hogy a hiba a leggyorsabban és a legpontosabban megjelenjen a rendszerben, és a következő pontban bemutatandó szervizes felületen.
– Legutóbbi számlák: a partnerhez kapcsolódó számla bizonylatok lekérése weben keresztül, mely kérés egy Crystal Reports-ban generált pdf számla bizonylatot eredményez.
A partnerünknél az ügyfélkapun kívül bevezetésre került egy szerviz modul belső felhasználásra. A cég szervizes kollégái használhatják ezt a felületet bárhonnan, speciálisan mobiltelefonra optimalizált felületen. A felületen a következő funkciók érhetők el:
– Szervizhívások listája, mely hívásokat az előbbiekben említett módon az ügyfél vagy valamelyik kolléga az SAP Business One rendszerében indíthatott. A hiba bejelentést követően a szervizhívás megjelenik ebben a listában, és mindaddig itt szerepel amíg a szervizes munkatársak nem orvosolják a hibát, amit egy munkalap kitöltésével zárnak le.
– Munkalap kitöltése a hiba javítása után a szervizes munkatárs ezen bizonylatot kitöltve zárja le a hibát.
– Számlálóállás rögzítése: a helyszínre érkező szervizes munkatársnak is lehetősége van ezen a felületen keresztül rögzíteni a számláló állást.
A harmadik webes alkalmazás az e-mail küldő, mely formázott html e-maileket küld ki, melynek két fajtája van:
– Marketing célú e-mail küldés szerződéses tárgyalópartnereknek, illetve csak azoknak, akik a kiküldéskor beállított szűréseknek megfelelnek.
– Automatikus visszaigazoló e-mailek küldése. Ezen e-mailek tartalma előre megadott dinamikus mezőket (pl: név, készülék neve, számlálóállás, hiba leírása, stb…) tartalmaznak, de tartalmuk bármikor módosítható. Az e-mailek vagy előre megadott időzített időpontban kerülnek kiküldésre (pl.: havonta egyszer számláló állás elküldésére figyelmeztető e-mail), vagy valamilyen esemény bekövetkezésénél tájékoztatják az ügyfelet. (például hiba lezárása)
A bemutatásra került három különböző megoldás mindegyike igen egyedi, nem előre meghatározott modul, a cég igényei alapján kerültek bevezetésre. A felhasználási terület, mint láthatjuk igen sokoldalú lehet, mindenütt az SAP funkcióit egészíti ki, vagy lehetőséget nyújt alkalmazottaknak, hogy azokat bárhol és bármikor használhassák.
A webes fejlesztések ezért leginkább akkor hatásosak, ha a cég egyedi igényeit követi, legyen annak célja a partnerekkel való kommunikáció, egy-egy funkció kiszervezése, hogy az mindenhonnan, kliensprogram nélkül elérhető legyen az alkalmazottaknak, vagy olyan funkciók egyedi fejlesztése, mely az SAP Business One alap moduljaiban nem megoldott.

Megosztás
Share on FacebookEmail this to someone